2012. február 7., kedd

Polgári Esküvő

Először is ráhangolodással kezdünk :) Indítsátok el a zenét, ha még nem tettétek volna meg! :)

Ez lesz ugyanis a bevonulós zenénk. A polgári esküvőről fogok egy kicsit most mesélni nektek.
Mikor elkezdtük az esküvőt szervezni én két dolgot nagyon szerettem volna. Az egyik, hogy téli esküvőm legyen, a másik pedig, hogy a templomba már mindenki ott várjon bent és akkor lásson meg először Ő is! :)
De aztán jöttek a kisebb-nagyobb problémák, hogy télen hideg van, sok mindenre kell odafigyelni. Templomi előtt polgárit Illik tartani stb. stb.
Így az én Drágámnak támadt az a "korszakalkotó" ötlete, hogy igenis meg tudjuk valósítani a két álmomat. Rendezünk télen egy szűk családi körű polgári esküvőt, majd nyáron egy templomi lagzisat. Nem kell mondanom, hogy rettentő boldog voltam :)
Így kitűztük a polgári dátumát 2012. dec. 15-re. Valószínűleg a következő hetekbe bemegyünk érdeklődni, hogy ceruzával beirnak-e már minket.
Szerencsére a bevonuló zenénk megvan, a többit majd egy új bejegyzésbe.
A vendéglistát már megcsináltunk és nagyon úgy néz ki, bár még nem végleges, hogy a helyszín is megvan. Mert oké, hogy szűk családi kör meg polgári, de mi azért szeretnénk megadni a módját!
Úgyhogy megveszem a feketés menyasszonyi ruhámat és abban fogok férjhez menni. :)
Szóval, úgy szeretnénk, hogy az esküvő után elmegyünk étterembe vacsorázni. Hát ez lenne a majdnem végleges helyszín:

A múlt hétvégén voltunk itt vacsorázni és egyből beleszerettem a helybe. Hát még ha a hó is esne :)
Ha ezt választjuk (már csak a vőlegényen múlik, ő még gondolkozik) akkor szerencsére már a menü is megvan, mert elég jó áron elég bőséges tál van két személyre.
Összesen pedig 14-16 főig terjedően leszünk.
Visszatérve egy kicsit a polgárira, nem szeretnék, ha csak gyorsan lezavarnánk. Lesz szülőbúcsúztató is és homokszórás is. :)
Mit szóltok? :)

Ui.: Most olvasom vissza és a számomra leglényegesebb majdnem lemaradt. Ez pedig a desszert :D Mindenképpen mini tortás lesz...vagy cupcakes vagy csak tortácskát. Majd hozok képeket! :)