Megrendeltük a tortát. A gyűrűk után (ami még mindig nincs kész) azt hiszem ez volt a második legnehezebb dolog a szervezésbe. De hogy értsétek, hogy miért is az elejéről kezdem.
Azt ugye tudjátok, hogy nagy volt a szerelem köztem és a minitorták között (utólag, már bánom picit, hogy ennyire ragaszkodtam, mert igaza volt Andrásnak, mikor azt mondta, hogy így más milyen tortát egyáltalán nem is néztünk).
A keresés úgy indult, hogy 2 Harrer cukrászda van a belvárosba, meg a gyár fent a dombon. Először (ennek már van 1 hónapja) bementünk az egyikbe. Mondom a csajnak, minitortákat szeretnék rendelni esküvőre. Néz rám bambán, "Zsúrtortát?" mondtam neki, hogy nem, (itt még nem voltam ideges), minitortákat. Előszedett egy könyvet, megmutattam, hogy igen, ilyet szeretnék erre elkezd telefonálgatni, merthogy ő egyáltalán nem ért ehhez. Na gondoltam magamba, sebaj, van még pár, megkérdezem másik Harrerbe hátha ott jobban. Úgyhogy az első helyen csak az árat mondta meg, mentünk is tovább. Aztán valamelyik hétvégén volt az esküvői kiállítás Sopronba és hazafelé menet útba esett a másik Harrer is, be is mentünk gyorsan. Ott is mondtam a nőnek, minitortákat szeretnék. Kevésbé bamba fej "Zsúrtortát?" (ekkor már kezdtem ideges lenni) mondtam, hogy nem, nem zsúrtortát, minitortát. Ő is megmutatta ugyanazt a könyvet, mutattam, hogy ilyet szeretnék. Itt normális volt a nő, mert rögtön mondta, hogy inkább menjünk fel a gyárhoz, mert ott jobban értenek hozzá és lehet még a cukrásszal is tudunk beszélni. Gondoltam magamba, dejóóó végre profival is társaloghatok az elképzeléseimről. De a java még csak most jön.
2 hete elhatároztuk magunkat, hogy akkor felmegyünk a gyárba. Be is mentünk, a pult mögött egy savanyú unszimpi nő, mondtam neki, hogy tortát szeretnék rendelni, esküvői tortát. Erre elkezd happogni, hogy hát ő még életébe nem vett fel esküvő tortarendelést, neki fogalma sincs, hogy hogy kell. Akkor közbeszólt az egyik kollégája, hogy szóljon egy harmadiknak. Jött is a nő. Mondtam, hogy minitortákat szeretnék. Ugyanaz a bamba tekintek "Zsúrtortát?" (na itt már nagyon ideges voltam) mondtam, hogy nem, nem zsúrtortát, minitortát. Elővette ugyanazt a könyvet, volt szerencsém 3x is megnézni. Mutatom neki, hogy melyiket. Mondta, hogy meg tudják csinálni izé-mizé elmondta, hogy de ugye nem olcsó. Ezt már tudtam, úgyhogy mondtam, hogy nem baj, ilyet szeretnék 15 darabot. Majd közölte velem, hogy nem lehet, minimum 25 db. Na itt már kellőképpen ideges voltam, már ott tartottam, hogy odahagyom őket a fenébe. Ránéztem Andrásra, ő meg csak mosolygott és mondta, hogy ilyet szeretnék, akkor ilyen lesz, majd elfogy a 25 db is ne izguljak. Hát mondom jó, akkor legyen 25. Megbeszéltük a bevontatot ( mondjuk a "profizmus" mignon bevonatát simán le fondantozta). Aztán mondtam neki, hogy szalagot is szeretnék rá. Előveszi az igazi szalagokat. Kérdezem, hogy ehetőt nem lehetne, azt mondta, hogy nem. Na itt már tényleg ideges voltam. Rámutattam az egyikre, hogy akkor tegyen rá olyat, mindegy. Akkor elkezdtük megbeszélni, hogy milyen ízű legyen, ezzel nem is volt sok gond. Eltelt egy kis idő, majd benyögi a nő: "De ilyen csíkot tudunk az aljára tenni szalag helyett". Pufff, na itt már a fejemet vertem a falba. Mondtam, hogy akkor legyen csík, ha neki így jobban tetszik. Aztán András mondta, hogy ne legyen olyan snassz, tegyenek rá hópelyhet. Erre a nő: "Csillagosat vagy pompomosat" Mivan??? Milyen a pompomos hópehely?? Azóta is ezen agyalok. Kérdeztem tőle, hogy valami képet vagy rajzot vagy mintát tud mutatni. Közölte, hogy nem...Hát mindegy, akkor legyen csillagos azt legalább el tudom képzelni.
És ha azt hittétek, hogy itt vége, akkor tévedtetek. Ezek után már türelmetlen voltam...
Mondtam a nőnek, valami állványszerűséget legyen kedves mutatni, mert ha egy papírtálcán odaadja a 25 minitortát eszméletlen dühös leszek. Na akkor lekezdett állvány keresni. Hát persze se a könyve, se a bemutató torták között nem talált. Gondoltam magamba, hogy ilyen nincs. Akkor nagy nehezen azt mondta, hogy hát esetleg lemehet megnézni, hogy van-e a raktárba valami. Mondtam neki, hogy igen, legyen oly kedves hozza fel, hogy láthassam. Innen már tűrhetően meg a vége...
De! Csörög a telefon egy hét múlva. Egy Harreres néni, hogy ne haragudjunk, de az állvány amit a kolléganője mutatott nem jó, a tortáinkhoz, mert az valahogy bele kell szúrni a tortába, de szereztek nekünk egy papír tortaállványt és az ajándékba adják, csak meg kell nézni, hogy jó lesz-e.
Hál isten, ez a papírállvány jobban nézett ki, mint amit először választottunk. Hát ennyi, most már nagyon kíváncsi leszek ezekre a tortákra...
